Édesanyámtól sokan kérdezik, hogy mi a receptje annak az anya-lánya kapcsolatnak, ami közöttünk van.
Annak, amit mi “két test, egy sziv, egy lélek”nek nevezünk.
Tudom, ez már szinte csöpögősen hangzik, de tényleg olyan a kapcsolatunk, mintha a szülész orvos elfelejtette volna a köldökzsinórt elvágni.
Fenti kérdésre édesanyám válasza az szokott lenni, hogy sokat beszélgess a gyerekkel, minden nap, minden témáról és nyitottan.
Mivel óvódába és iskolába is a szomszéd városba jártam, ahova anyu hozott és vitt, így napi minimum kétszer, a szakkörök és egyéb elfoglaltságok miatt még többször autóztunk együtt.
Ez az idő elég volt, hogy a napi történéseket átbeszéljük, igy minden témában elmondta a véleményét, amit legtöbbször megfogadtam, amikor meg nem, sokszor jutottam arra a következtetésre, hogy “Anyának mindig igaza van” szlogen bizony sokszor igaz, hiszen ő sokkal többet tapasztalt már az életből mint én.
A másik, hogy mivel az irodánk a lakás alatt volt, ezért a délutánokat én is ott töltöttem, együtt csináltuk a házifeladatokat, közben észrevétlenül részese lettem egy cég mindennapjainak.
Ez természetesen nagy előnyt jelentett a közgazdasági tantárgyakban, hiszen sok témában tapasztalatot szereztem, nem csak a könyvből kellett megtanulnom. Ráadásul mivel folyton felnőttek között mozogtam, teljesen alap számomra a kommunikálás 1 évestől 100 éves korig.
Körülbelül fél éve költöztem el otthonról, de hetente akár többször is haza megyek, és olyankor jól kivesézünk mindent, részletekbe menően, és természetesen napi többször telefonálunk, akár órákig, így még mindig minden mozzanatomról, gondolatomról tud édesanyám. A különbség csak annyi, hogy most már van hogy én hívogatom őt, hogy valamit ne felejtsen el vagy ne halogasson megtenni.
Sőt, legutóbb nagyot nevetett rajtam, amikor el akart jönni velem a fogorvoshoz (mivel régen rettegtem tőle), majd én mondtam neki, hogy megoldom egyedül, nem kell velem jönni, hiszen nemsokára a gyermekemet kell fogorvoshoz vinni, és hogy nézne már ki, ha ezt is a nagymama tenné meg, mert “anyuci” besz.ri .
Ráadásul nem csak édesanyámmal, hanem a nagymamámmal is roppant szoros a kapcsolatom, máig nyaralok is velük, és neki is napi szinten beszámolok a velem történtekről.
Alapvetően is “átbeszélős” típus vagyok, így ha valami foglalkoztat, akkor azt átbeszélem anyummal, nagymamimmal, a párommal és a legjobb barátnőimmel is, így biztosan minden oldalról körbe lesz a téma járva, és sokkal könnyebb dönteni, vagy éppen feldolgozni egy történést.
Azt látom, hogy a mai világ “taposómalma” elveszi a hasznos időt a szülőktől, hogy a gyermekükre fordítsák, így sokszor “elvadulva” nőnek fel úgy, hogy csak a korukbeliekkel cserélnek információt, vagy akár még velük sem, így sokkal nehezebben boldogulnak az életben.
Ráadásul az is fontos, hogy a szülő erősítse a gyermekében azt, hogy erős, ügyes, szép, tehetséges és meg tudja csinálni a dolgokat, meg tudja oldani a felmerülő problémákat. Ezeket nem lehet elégszer hallanunk, hogy erős, kiegyensúlyozott felnőttekké váljunk.
Nálunk már anyukám is úgy nőtt fel, hogy a nagymamám mindig azt mondta neki, hogy “Te ezt meg tudod csinálni”, majd én is hasonló támogatást és pozitív életszemléletet kaptam a szüleimtől és nagyszüleimtől.
A legfontosabb, amit én is adni fogok majd a gyermekemnek a ráfordított idő és a pozitív életszemlélet!